2011. december 14., szerda

Eperpanna bejegyzése a karácsonyi szokásaikról arra ösztönzött, hogy én is leírjam miként ünnepeljük  a karácsonyt otthon:) nagyjából őrizzük a hagyományokat, tehát kicsi koromban is így teltek a napjaink karácsonykor, ahogy most is zajlani szokott. Szenteste napján   szoktuk feldíszíteni a fát, gondolom mint a legtöbb helyen :)  ezt közösen szoktuk elkövetni, habár anya azért több időt tölt a konyhában is ilyenkor, de azért próbál a nappaliban is velünk tevékenykedni. apa délelőtt belevarázsolja a talpba a kis csinost és közös erővel bevisszük a nappaliba, már ekkor jó kis fenyő illatot áraszt, imádom! aztán csak díszítjük, díszítjük.. a fa általában mindig a plafonig ér szóval van meló. a menü ilyenkor nálunk mindig bableves hús nélkül és mákos illetve mézes guba. ebéd előtt egy tányérra még teszünk almát, diót, fokhagymát és mézet, mindenkinek egy gerezdet/szeletet, ezt azért, hogy az évben egészségesek legyünk és mindig együtt :) mindent az asztalra pakolunk, hogy ne kelljen felkelni semmiért, ez is babona,   azt jelképezi ez is, hogy együtt maradjon a család. miután a kajcsin túl vagyunk és a nappaliban is felszáradt a padló ( apa mindig felmossa amint kész a fa :) ) jöhet az ajándék átadás! azt még nem is mondtam, hogy ilyenkor szépen fel vagyunk öltözve, annak ellenére, hogy nem jön senki és mi sem indulunk sehova, a durva tévé nézéshez csípjük ki magunkat nagyjából :D ajándék átadás előtt mindenki sündörög, lecsempésszük az emeletről a fáig a meglepiket, ez nagyon izgalmas egy távolság :D nevetgélünk közben mintha szupertitkos dolgok lennének és nem épp a következő pillanatban derülne ki mit is rejt a csomagolás! :) jöhet a  puszi puszi és boldogság. aztán pedig az említett filmnézés. ha már mindenki nyolcszor végigkapcsolgatta és semmi értelmesre nem bukkant előkerül a  társasjáték és a kártya is  , anya az előbbiben benne van, de az utóbbinál előkeres egy könyvet. este misére is szoktunk menni, nem szigorú program, szóval ez más és más minden évben, általában nálunk nyolc órakor tartják az éjféli misét :D igen, igen :D arra szoktunk elsétálni, általában Adri, Anya és én.  így telik nálunk a Szenteste. Karácsony első napján váltakozva szoktunk ebédet tartani, vagy nálunk ül össze a család vagy anyu hugáéknál, idén most nálunk lesz, úgyhogy sürgés-forgás várható, egyéb esetben pedig csak szépen felöltözünk és eszünk egész nap a rokonoknál :) a menü ilyenkor húsleves, sültek, saláták, hortobágyi rostélyos vagy valamilyen szaftos hús törtkrumplival, zserbó, mézeskalács, valami habos süti. halászlét nem nagyon szoktunk enni ilyenkor.
amikor ezekben a napokban útra kelünk és odakinn sötét van, ami ilyenkor eléggé esélyes, a hosszú úton kivilágított karácsonyfa számolás versenyszámba kezdünk, régebben még amikor kicsik voltunk és trabanttal száguldottunk, nővérem volt az egyik versenyző és én a másik, hugi pedig ott segített ahol tudott, de természetesen mindig a győztes csapat tagja volt! :D volt, hogy 60 dbot is számoltunk, pedig akkor még nem is volt divat kivilágítani durván a házakat! karácsony második napján pedig apu anyukájánál voltunk ebéden, itt is volt persze minden finomság. már nem tudunk hozzá látogatóba menni úgyhogy  valószínűleg otthon leszünk. illetve ilyenkor még ugye számolnunk kell arra is, hogy a kedvesünk családjánál is illik látogatást tenni, gondolom én akkor ott leszek. egyébként eddig még mindig együtt ünnepeltük a családommal az ünnepeket, tavaly kivételével, akkor Londonban flesseltem az ünnepek alatt, kaptam is sorra a kajcsis mms-eket! :) de nem kívánom szokássá tenni, mert akkor az igazi amikor otthon vagyunk mindannyian és úgy tűnik semmi dolgunk, egy napra megáll ilyenkor az idő. 
ennyi lenne, kicsit hosszúra sikeredett. ( írom már reggel óta, csak közben dolgozom úgyhogy szavanként ment a dolog! végig karácsonyi dalok szólnak a rádióban, ideért azthiszem a hangulatom. végre! épp időben! )

10 megjegyzés:

  1. ooo kicsit megsirattam ezt a postot:)) nagyon jól leírtad, minden így van, szóról szóra:) annyira jóó:) nevettem és sírtam egyszerre:))

    VálaszTörlés
  2. tetszett :) úgy várom máááár a Karácsonyt :)

    VálaszTörlés
  3. nálunk is hasonlóan mennek a dolgok.. :) ez a kedvenc napom az évben. :)

    VálaszTörlés
  4. Adri ♥
    alig várom már ezeket az ünnepi semmittevős napokat én is! :)

    VálaszTörlés
  5. Nálunk is nagyjából így megy, de azért persze én nem tudtam volna ilyen jól leírni. :) Aranyos lehetett amikor kicsiként fenyőt számoltatok! :D

    VálaszTörlés
  6. szívesen olvasnám pedig a Te karácsonyi postodat is! :) a karifa számolás jó volt nagyon! ez olyan mint a vonatvagonok számolása vagy a rendszámok figyelése, magadban számolgatod és ez nem múlik el talán soha :D

    VálaszTörlés
  7. Én régebben nem a karifákat számolgattam tesómmal, hanem hogy hány ház, ablak van kivilágítva. ^^ Nagyon aranyos post lett. :) Wúú alig várom a karácsonyt. ^^ Kezdek karácsonyi hangulatban égni.:) puszi :*

    VálaszTörlés
  8. köszönöm ^^ igen a vége felé már mi is számoltunk mindent! :D én is várom már a karácsonyt, kicsit rossz, hogy hétvégére esik, remélem nem olyan lesz mint egy szimpla családi banzájos hétvége :( hanem igazi jó kis karácsonyi életérzés és no rohanás!

    VálaszTörlés