2011. október 4., kedd

Róma

a két nap strandolás után egy kis városnézésre indultunk Rómába. a közel 200 km-t busszal tettük meg, de a város határánál le is kellett szállnunk, mert Róma belvárosába nem lehet behajtani busszal, így a tömegközlekedés lett a barátunk. metroval pikkpakk benn is voltunk a központban, feljöttünk és tattamm Colosseum! Adrival is pont így jártunk Párizsban,   kibukkanunk a metroból és hipphopp csodaszép látnivalók sora tárult elénk! a Colosseum nagyon szép! habár én valamiért nagyobbra számítottam, így is hatalmas, csak nem tudom, kicsit még ettől is nagyobbra gondoltam. be nem mentünk, mert az egy egész napos program lett volna sajnos mert kmes sorok álltak, ejjejj. innen gyalog látogattunk meg egy pár templomot; San Pietro in Vincoli templom, Keresztelő templom, Minervai Szűz Mária templom, egytől-egyig meseszépek voltak kívül és belül is! közben megálltunk a Lateráni bazilikánál, hatalmas épület! megnéztük a Szent lépcsősort, a Velence teret, a Capitoliumot, sok sok Fórumot ( hihetetlen, hogy ezek a mai napig állnak még, egyszerűen alig lehet felfogni ). Buszra szálltunk és a Vatikáni negyedben a Szent Péter bazilikánál még leesett az állunk! ott úgy másfél órát töltöttünk, itt is be lehetett menni illetve a kupolába is fel lehetett menni, de mindkettőnél rengeteg ember várakozott, esélytelen lett volna másfél óra alatt a bejutás, így Aresszal lecsüccsentünk és csak néztük! / meg betoltunk egy szendvicset :) / egyébként gyönyörű! elnézegetném minimum egy héten keresztül, mire minden kis apró részletet memorizálnék! innen busszal a Navona térre mentünk, nagyon klassz volt ez is  a szökőkutakkal!  a következő állomás a  Pantheon volt, itt is szintén egy kis csalódottság volt bennem, valamiért nagyobbra számítottam itt is. belül nagyon tetszett ez is, most sem tudom még felfogni, hogyan maradt meg minden ilyen jó állapotban?! megnéztük a Parlamentet is majd Trevi-kút és a Spanyol lépcső hűű meg hááá-ja után elindultunk haza. jócskán elfáradtunk a sok élmény meg a séták miatt, de mindenképpen megérte, jól eső érzéssel aludtunk el :)














































1 megjegyzés: