2011. október 4., kedd

gondolkodtam hol is kezdjem az élménybeszámolót, arra jutottam, hogy elsőképp a helyet mutatom meg ahol laktunk. Sperlonga a város neve, egyszerűen gyönyörű város, szűk kis utcákkal, kedves emberekkel, hangulatos kávézókkal és éttermekkel, csodálatos tengerparttal, szikrázó napsütéssel. imádtam! egyből éreztem amikor megérkeztünk, hogy itt bizony el tudnék éldegélni, ki tudja, még bármi lehet :) szóval itt laktunk a 10 nap alatt és innen indulhattunk minden második nap valamilyen programra a környező városokba, sorrendre Róma, Vezúv, Pompeji, Sorrento, Capri, Nápoly és Firenze, de ezekről később..
a szállásunk hatalmas volt, apartmanban laktunk, kényelmes volt és tágas, a teraszunkon egy törp várt minket, a későbbiekben vele reggeliztünk hárman. volt teniszpálya, étterem, játszótér, egy klassz nagy medence, parkok, szinte már itt is jól el lettünk volna akár a tengerpart nélkül is, de mi természetesen az időnk nagy részét a tengerparton töltöttük, strandoltunk, kagylót gyűjtöttünk, játszottunk, kártyáztunk, nagyokat aludtunk, fagyiztunk, bejártuk az óvárost, sétáltunk órákat, felfedeztünk minden kis zeget és zugot. első este romantikus kettesben Aresszal :) megnéztük a naplementét, ücsörgünk ott kényelmesen, iszogattunk mikor betoppant hirtelen a kilátásba egy menyasszony és egy vőlegény, ők voltak az első pár, aztán minden nap láttunk ifjú házasokat, mindegy volt ha hétfő délután 4 óra van vagy csütörtök este 8 :) az árakról néhány gondolat, kb háromszoros árak, egy fagyi 3,5-5 euro, egy ebéd 10-15 euro, ruhák 30-50 euro, ezek mind középszintű helyekre értendőek, semmi extra. vettünk rengeteg gyümölcsöt, egytől-egyig édesebb ízélmény, ez várható is volt persze, az édesebb íz egyébként mindenre értendő, komolyan még a vízre is! dolce vita :) az itt élők leginkább olaszul beszélnek, de így is nagyon jól elboldogultunk. a csajok szépek a srácok sármosak ;) életemben nem kaptam még ennyi bókot mint most az elmúlt két hétben! aki esetleg önbizalomhiánnyal küszködik csak ajánlani tudom az olasz kiruccanást :) az időjárás hibátlan volt! 35 fok körül átlagosan, éjjel sincs hideg, úgy 26 fok körüli, a tenger is melegebb ilyenkor mint júliusban, teljesen jól fogtuk ki! itt is lehet mindenféle kis apróságot venni a parton, öt percenként jár arra egy árus, van nála minden ami kell, mondjuk limonádét egyik sem akart nekünk adni, az az egy nincs :) nagyjából ennyi Sperlongáról, jöjjenek a képek!


























remélem tetszenek! csók!

4 megjegyzés:

  1. SZuper fotók és nagyon jó kis élménybeszámoló!! Tényleg csodás lehetett ez a 10 nap ;)

    VálaszTörlés
  2. nagyonnagyon szépek, de nem győzöm elégszer elmondani, mennyire irigykedtem rátok:)

    VálaszTörlés
  3. csatlakoznék, én is nagyon irigy vagyok!! :) meseszép képek, alig várom a többi bejegyzést! :) Puszii!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm csajok! remélem az irigység azt váltja ki belőletek, hogy ti is ellátogattok ide :) mondjuk velem jövőre :D

    VálaszTörlés