2010. december 22., szerda

tündérmese

a tegnapi napom picit eltért a tervtől. szegeden maradtam, A. mézeskalácsot gyurmázott én meg figyelemmel kísértem, közben karácsonyi dalokat hallgattunk :) a hétvégén kerestem egy könyvet, természetesen azon kívül mindent megtaláltam, többek között a régi középiskolás leveleket, képeslapokat, kis cetliket, rajzokat. a biológia könyvem nagyon komoly, benne van ötünk teljes éppen évényben lévő szerelmi élete. milyen szerelmesek és naivak voltunk! találtam egy levelet Atól is, érettségi utáni nyáron írta, arról írt, hogy reméli tartjuk majd a kapcsolatot, most meg együtt lakunk :) ez jól sikerült! az összes levél valamelyikünk szerelméről szólt, véletlenül sem említünk irodalom dolgozatot vagy matek leckét :) jó volt ezeket végigolvasgatni. egy kis utazás a múltba. eszembe jutott soksok pillanat, akkori fontos mozzanata napjaimnak. több éven keresztül a csütörtök volt a kedvenc napom, mert akkor majdnem minden órám S melletti teremben volt. sokat jártunk be délután meccset nézni, természetesen S miatt. csillagászati napokra jártam, mert beszélgethettünk  sulin kívül is. aztán a kislányos szerelem egyre csak komolyodott, csókok, csalódások, mély hallgatások, újra édes pillanatok. a sors fura egy dolog. úgy fél évvel ezelőtt ismét felbukkant, komoly kapcsolatot akart, családot talán, a szerelmemet. de  az élet sajnos nem tündérmese. a nagy szerelmek is elmúlnak. de sohasem nyomtalanul.



2 megjegyzés: