2010. december 26., vasárnap

a nap a tegnapihoz hasonlóan telt, G ma is dolgozott, én meg a kis kiépített bázisomon angoloztam, filmeztem, olvastam. délután átmentem a kórházba ahol G dolgozik, mert ott felejtette a fényképezőjét, én meg már fotózni akartam. a gyerek osztályon dolgozik, nagyon szép, inkább hasonlít egy ovira mint kórházra! ezután elindultam felfedezni a város másik felét is, sétáltam sétáltam és mégis teljesen másik irányból bukkantam fel mint gondoltam, hogy csináltam fogalmam sincs!? persze ez nem először fordul elő:) csináltam soksok képet, meg kell várnom viszont Gábort mert a kábel tartózkodási helye ismeretlen számomra, így még nem tudom feltenni. este megyünk valami buliba, kíváncsi vagyok, itt még csak pubokban voltam, buliban nem, szóval holnap beszámolok majd erről. sok puszi nektek! remélem jól telik a karácsonyotok és sok sok ajándékot kaptatok! Ölellek titeket!






                                                      
                                                                          jó nagy parkok vannak erre







                                                                                     karácsonyi mackóm


                                                                                               tanulósarok:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése