2010. november 28., vasárnap

varázslat

ismét  eltelt egy hét, gyorsnak tűnik, nem baj. most jobb ez így. túl vagyok ezen a hétvégén is, hm vagy a hétvége van rajtam túl, az is lehet:) vasárnap délben megérkezni  a szombat esti buliból, igen igen tudok valamit srácok. jövőhéten mellőzöm az éjszakai életet, legalábbis hétköznap, ellenben pénteken az év vacsorájára vagyok hivatalos, köztudott, hogy onnan csak úgy lehet eljönni, ha már a mentő visz el alkoholmérgezés miatt.. kíváncsi vagyok. 
ma van advent első vasárnapja. most jövök a karácsonyi vásárból. nagyon szép! gyönyörűek a fények,  finomak az illatok, kedvesek az emberek, kellemesek az ott töltött percek. :)  a karácsonyi hangulatom várat még magára, biztosan kivárja a megfelelő pillanatot. ma egy másik hely varázsolt el, a Dóm. sohasem láttam még belülről, ma viszont a kedves idegenvezetőm meglepett ezzel az ötlettel. ha még ti sem láttátok mindenképpen nézzétek meg, nem is lehet szavakkal jellemezni, valóban látni kell, csodaszép. hihetetlen mennyi hely van a világon amit alkalmunk sincs megnézni, és szomorú, hogy van olyan is ami mellett hetente elsétálunk és mégiscsak 3 év múlva fedezzük fel magunknak. 
közben hallgatom a híreket, csodálom, hogy nem teszik ki legalább a 16os karikát, a brutalitás és az agresszió egyre inkább előtérbe helyeződik, csak én nem emlékszem vagy régebben tényleg kevesebb ilyen hírrel találkoztunk?! halott csecsemőt találtak egy kukában, rendőrt gázoltak... roppant szép világban élünk. nem is tudom, hogy aki még most tervez családot, mit tehet? arra biztosan nem gondol, hogy milyen világban kell felnőnie és élnie a gyermekének.  jójó annyira nem borzalmas a helyzet, nyilván nem jön még a világ vége és nem egy háborús zóna lesz a játszótere csak azért mégiscsak elgondolkodtató, hogy nem engedheted el egyedül még ha csak a szomszédba is szeretne átmenni játszani. nagyot változott a világ pár év alatt. a változás alapvetően jó, csak az a baj, hogy mi rossz irányba változunk. de elég most a negatív gondolatokból, mennem kell, sok dolgom van még, kezdem azzal, hogy én is meggyújtom az első gyertyát:)

   szép estét nektek. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése