2012. április 5., csütörtök

sport és brigii :)

sziasztok mókuspalánták! ahogy tegnap a blog facebook oldalán említettem, ma egy olyan bejegyzéssel készültem, amiben megosztok veletek egy-két tippet sportolással/étkezéssel kapcsolatban. mivel egyre tombol a tavasz és ragyogóan süt a nap  nem árt egy kicsit felébredni a téli álmunkból és újra fitten teljesíteni nap mint nap, úgyis több energiára van szükségünk, hiszen rengeteg programunk lehet a jó idő bekövetkeztével, legyen az egy kis piknik, vagy fesztivál, egy egész délutános városnéző séta, vagy csak egy szimpla buli hétköznap :) azt viszont előre szeretném bocsájtani, hogy a leírtak csak kizárólag a saját tapasztalataim alapján jöttek létre, nem vagyok guru sem pedig edző, csak egy normális csaj, aki tavasz beköszöntével ugyanúgy szívrohamot kap, mint Te, hogy a franc, ez a husi meg honnan jött ide fel?!
amire nemrégen kezdtem csak odafigyelni, de eddig tökéletesen beváltotta az ígéreteket, a napi többszöri étkezés, nem nem a nasikra gondolok, hanem arra, hogy a tízórai és az uzsi is jófejek, sőt így kevesebb is elég lesz az ebédből és a vacsiból. régebben ez nálam úgy működött, hogy reggeli olyan 9 felé aztán ebéd 2 körül és utána volt, hogy semmi, esetleg egy bögre tej, ez viszont nagyon kevés ahhoz, hogy az anyagcseréd rendesen működjön, na már most úgy próbálom alakítani a napot, hogy  tízóraiként egy kis gyümölcs ( egy banán, vagy egy alma, narancs ) és munka után egy laza turmix is becsússzon, mostanában nagyon rákattantam a banánturmixra, gyorsan felszívódik és a délutáni/esti edzésemhez kellő energiát biztosít, nem lesz olyan 'de nincs kedvem' nekifogni. vacsira pedig pár falat fehérje, mondjuk egy kis felvágott úgy simán, sajt, túró, ilyenek.
aztán, amivel igazából kezdenem kellett volna, a tartalmas reggeli fontossága, reggelizzen mindenki jó nagyokat, finomakat, amihez csak kedved támad, hiszen egész napra lendületet ad, ha diétázol akkor persze egy jó kis omlett vagy egy teljes kiőrlésű szendvics, sajttal, csirkemellel és sok zöldséggel talán jobb választás egy péksüteménynél. de semmiképp sem hagyjátok ki, mert aztán csak farkas éhesen randalírozol egész nap az univerzumban :) 
a napi egy gyümölcs elve is fontos a bennük lévő rostok és vitaminok miatt, illetve próbáljatok meg minél több zöldséget is fogyasztani, nyersen vagy párolva/grillezve, én például reggelire simán akár két paprikát is megeszek vagy 5 retket a szendóhoz.
az étkezésről ennyit, igazából ha diétázol a legjobb, ha rizst eszel roston csirkemellel és punktum, de nekem ez túl egyhangú na meg nem is diétázom, csak odafigyelek mit eszem. oo és igyatok rengeteg tiszta vizet!!
inkább a sportolásra szeretném fektetni a hangsúlyt, amit leszögeznék itt is, nem vagyok sportoló, csak egy csaj, aki szeretné izmosabb formában élni a mindennapjait, nem sportoltam soha sem versenyszerűen sem csapatban, szimplán csak kipróbáltam ezt-azt és heti minimum négy alkalommal  megpróbálok egy-két órát  intenzív mozgással eltölteni. ez először is nagyon jól esik, mert egész nap egy irodában ülök és azt hiszem meg is zakkannék, ha nem futhatnék ki a világból egy-egy nap után. három mozgásformát fogok kiemelni, amiket én is rendszeresen végzek és talán mindenki számára elérhető, aki nem kifogásokat keres, hanem inkbb a futócipőjét.
futás: ingyen van, akkor amikor ráérsz, lehet egyedül, lehet ketten, lehet lassan, lehet gyorsan, lehet esőben és napsütésben, ha csak húsz perc akkor annyi, felpörget, jól esik, nagyon szépen formálja az alakod,  kiszellőzteti a gondolataid, jobban megy utána a tanulás. azért egy futó cipőt érdemes beszerezni, az enyém már évek óta megvan, semmi baja, 10.000,- körüli áron mozognak egyébként, mindenképpen ajánlom, mert óriási a  különbség. melegítő nacija szerintem mindenkinek van és talán még egy pulcsija is, szóval ez azt gondolom elég olcsó fajtája a testmozgásnak és talán a legjobb és leghatékonyabb is.
konditerem: megmondom őszintén én általában téli időszakban szoktam bérletet venni, igazából a futógép miatt, mert nem nagyon szoktam télen a szabadban futni, viszont ha már lemegyek legalább két vagy akár három órát is eltöltök, ha van edzésterved vagy esetleg egy edző aki segít az a legjobb, de magadnak is összeállíthatsz egy jó kis tervet, azért érdemes megnézetni valakivel, hogy mennyire hatékony, ahova én járok, ott mindig jó hangosan szól a zene, kedvesek az emberek és jó a hangulat. egy sima havi bérlet 6-7 ezer körül van, ez azért nem kevés, én is meg szoktam gondolni.
és akkor ha nincs felesleges pénzed kondibérletre jöhet az otthoni dvd, egy-egy dvd ára 1500-3000,- körül van, de azt rongyos állapotig nézheted, nekem van legalább egy tucat, szóval eddig még egyiket sem untam meg, ha esetleg ettől tartanál. plusz felszerelést nem igényel, egy dvd lejátszó azért nem árt persze, de egy szőnyeg bőven megteszi, ha engem kérdezel azért lábsúlyra, kézisúlyzóra és egy step padra szükséged lesz előbb-utóbb, a súlyokhoz is hozzá lehet jutni 2000,- körül, a padot pedig 5000,- mérik, nem kevés ez sem, de csak egyszer kell beruházni, holnap is ott lesznek még az ágy alatt, ne aggódjatok :) 
én most, hogy végre jó az idő, minimum heti háromszor futkározok mellette próbálok legalább kétszer otthon nyomni egy kis edzést is, ez mikor hogy sikerül egy-két órás egy alkalom, illetve a napi 4-5 km séta az alapból megvan, ez nem sok tudom, és azt is, hogy simán lehetnék jobb is, ha kicsit még jobban odatenném magam, vagy jobban odafigyelnék az étkezésre, igazából csak egy kis motivációt szerettem volna Nektek írni, amennyiben motiváltalak titeket bármilyen formában ezzel a posttal :) Mindenkinek kellemes szép napot és ne feledjétek, sportolni nagyon jó és soha sem késő elkezdeni vagy nekifogni! Puszil titeket Hótündérkirálylány.




6 megjegyzés:

  1. tyű.. ha nem is az írásod, hanem a képek utána... hát.. eléggé inspirálók... ránézek aztán magamra és sírógörcs ... na jó . itt az ideje nekem is venni az edzőcuccom, és szépen visszajárni a spinning edzésekre .. zumbával, és pilatessel kiegészítve. és a szauna. nekem ez bevált. tavaly. abbahagytam, s dupla annyi ugrott fel... szörnyen nézek ki magamhoz képest.
    Köszi az É b r e s z t ő t!! :))

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon inspirálóak ezek a képek,és persze a bejegyzés is!Szeretek ilyeneket olvasni mert akkor mindíg kapok újabb löketet!:))

    VálaszTörlés
  3. örülök,hogyha kiugrasztottam kicsit a nyuszit a bokorból :) a szauna nagyon jó gondolat, nem is jutott eszembe. a képek bizony elég jófélék, a második a hátterem :) szeretnék ilyen lenni a nyáron!! :) puszi és hajrá csajok!! :)

    VálaszTörlés
  4. Jaj én is ilyen céltudatos szeretnék lenni :D A futással mindig úgy vagyok, hogy pár napig megy, aztán nem tudom rávenni magam. Na de majd most...És ha nincs kedvem, csak megnézem a bejegyzésed és a képeket :)

    VálaszTörlés
  5. én pont fordítva vagyok a futással, eleinte nagyon nyűgös, de utána már szinte alig várom. Kitartást! :)

    VálaszTörlés
  6. Hmm nagyon jól összeszedted! Ami nálam bevált, ha diéta akkor teljesen cukor/édesség/nyami mentes időszak (néha azért bűnözök); többször keveset; este tilos az evés; tartalmas reggeli; rengeteg folyadék; zöld tea; Rubint Réka alakformáló dvd; ha kondi akkor meg az ellipszis tréner. Most próbálkozom pár újdonsággal, szűztea kapszula, voltam zumbázni meg szeretnék kipróbálni bőrfeszesítő krémet is! Rendesen szarul érzem magam a bőrömben na, de nekem annyira tetszenek ezek az önsegítő bejegyzések! Úgyhogy köszönöm neked is! :)

    VálaszTörlés