2012. február 13., hétfő

üdv hómanók! a héten nem nagyon tudtam a blogot frissíteni, pedig volt itt ezazamaz :) a barátom az elmúlt héten nem dolgozott, ezért egész héten nálam flesselt szegeden, amikor ezt bejelentette, hogy blebleblee, szabadság van, még nem sejtette, hogy jobb lenne mégis dolgozni, mert bizony belenyúlt rendesen a hétvégén zajló konyhabarkácsolási folyamatokba a kislakásban :) én azért a héten dolgoztam is, suliban is voltam, ahogy ezt megkövetelik ugye a felsőbb hatalmak. csütörtökön este  természetesen újra becsatlakoztunk Phugi 8/8as sorozatának hatodik partyjára, iszi, tánci .. másnap pedig a hangover c. postomhoz gyűjtögettem  megfelelő mennyiségű információt, hogy a post megfelelő szinten tudjon majd tündökölni, kkhhhmm. :D:D szombaton készülgetett a konyhácskám, már csak apróságok maradtak vasárnapra, mint csaptelep, fiókok beszerelése és ehhez hasonlók. a nagy boldogságban, hogy kicsit kezd hasonlítani a lakás egy igazi lakás formájára este nálam szerveztük le a buli előtti összejövetelt, kb úgy festett a dolog, mint azokban a lakásfelújító műsorokban, amikor egy óra múlva érkeznek a lakók és a felújítást végzők még ugyanolyan összevissza azaz sehogysem  állnak mint maga a felújított lakás. mi sem voltunk ezzel másképp, azért összeszedtük magunkat a végére és nyomtunk egy csííízt amikor megérkeztek a vendégek, közben fél lábbal még a szemetet söpörtük be a szőnyeg alá, najó nem :)  fél kettőkor sikerült is elindulni a jateba, hát a héten sem érdemeltem ki a hónap lakója címet, a kellemesen morajló egész nap tartó fúrást szépen megfejeltük egy laza youtube partyval na meg persze ilyenkor valamiért mindenki túl akarja kiabálni a tömeget.. :D lényeg, hogy elindultunk és 5ig tánciztunk,  hatkor tente. vasárnap aztán ismét volt egy kanyar az obihoz, le is szerveztük a közös villamosozást Phugival és Petrával, hogy aztán együtt tudjunk bevásárolni a gulyásleveshez, amit majd együtt főzünk és fogyasztunk is el, ebből annyi jött létre, hogy kicsimmel kettesben villamosoztunk, a csajokat megvárva együtt bevásároltunk, lányok megcsinálták a levest, majd estefelé Phugi elhozott nekünk egy kisebb hadseregnek valót, amit azért az éhenhalás szélén két perc alatt be is pusziltunk. egyébként szervezésben is otthon vagyunk :D este újabb takarítás, a héten úgy nyolcadszorra :) este tízkor pedig nekiálltunk kókuszgolyót gyárolni hárman Arankával úgy egy kiló kekszből, meg amit éppen találtunk, csokilikőr is került bele, na meg akkor már koccintottunk is a szépséges új konyhám tiszteletére, ámen. 
képekkel estefelé tudok nektek szolgálni. puszi addig! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése