2011. augusztus 31., szerda

egyre hűvösebbek a reggelek, ma is papucsban jöttem dolgozni, de majdnem fázott a lábim. lassan eljön az az időszak amikor reggel/este már elkel némi blézer, pulcsi és valamelyest zártabb cipő, napközben pedig persze 30 fok van. jöhet megint a cipelészés és a mit húzzak fel mostmár tényleg, hogy ne legyen se meleg se hideg. :S
ennek örömére össze is válogattam néhány szettet kellemes őszi napokra, nekem tetszenek, remélem nektek is fog! :)



 puszik!

2011. augusztus 30., kedd

sajnos itt az ősz drágáim, mármint szerencsére az időjárásban nem vehető még észre, de a suli már a héten el is kezdődik. Petra blogján olvastam egy nyárösszegző postot, nagyon megtetszett az ötlet, van is kedvem egy kis belső rendet tenni, úgyhogy lássuk nagyvonalakban mivel is telt el ez a csudijó nyár! :)


mivel mással kezdhetném, mint egy klassz bulival : Kömpibuli level 4, hatalmas volt! a legjobb kezdése egy mozgalmas nyárnak! 
voltunk a srácokkal vadasparkban, kis pihis program is kellett
borfesztivál ♥  a legeslegtutibb hetem az évben! imádtam  minden pillanatát!! alig várom a következőt!
állandó fellépőként piknik és Tiszaparton pléden ücsörgés. szinte nem telt el úgy hét, hogy ne lett volna ilyen programunk! 
sárkányos kancsós esték
Vodkaparty az emlékezetes :D 
szotés esték és házibulik :)
Siófok nyaralás, időkapuk és egyebek
Aresz elköltözött tőlem én pedig Adriékhoz cuccoltam, lakásfelújítás on
Jate vizit / vizit extra :) 
családi kajcsik
Aresz lakásavató hepaj, esti vicces séta keresztül az egész városon :D
Sörfesztiválok erre-arra
Soltvadkert csajos nyaralás 
mozi minden mennyiségben
bloggerina találkozók és megőrülések
soksok barátnős este és játszótéren ücsörgés
tábortűzön sütögetéses borozgatós esték a laposon
májustól szeptemberig Palm Beach pult  Kunfehértó
grillparty otthon
Aquapolis, Sándorfalva, Kiskunhalas, Mórahalom strand strand strand :)
SZIN - személyiség zavarok
lakásfelújítás off, visszaköltözés.

 ennyi mindent tudtam belesűríteni ebbe a három hónapba, persze a dolgos hétköznapok munkával teltek és a lakásfelújítás is meglehetősen sok szabadidőt igényelt. mindemellett ez egy igazán mesés nyárra sikeredett, sok bulival, nevetéssel, jókedvvel, barátokkal, kacagással, szerelemmel, boldogsággal, mókával, szeretettel, utazással kevés alvással és pihenéssel, de megérte, minden pillanatot szorítanék erősen, mert ez a nyár sokmindent megváltoztatott bennem és emlékezni szeretnék rá évek múltán is. Imádtam!!! most pedig minden szépet és jót nektek a sulihoz, kitartás és tanuljatok sokat sokat!! puszik. 

2011. augusztus 28., vasárnap

SZIN !!

hűű egy kicsit el voltam foglalva saját magam összeszedésével :) csütörtökön délután mi is beléptünk a SZINezők világába, ez egy más dimenzió én mondom! hajnalig ott voltunk, volt minden, koncertet hallgattunk, tánciztunk, mókáztunk, fényeztünk, ettünk, volt némi bonyodalom de reggelre az is megoldódott, aztán egy kis szundi és mentem dolgozni. péntek este szintén partfürdő, igazából az egész estét valaminek a keresésével töltöttem, az eszem.. a fonal... a telefonom... a többiek... de végül minden és mindenki meglett szóval no para. aludtam egy röpke órácskát és go  a lakásba, vízszerelő, festés. mondanom sem kell, hogy fáradtan nem volt az igazi, ott voltunk szinte egész nap, szépen alakul a lakás, jövőhéten vissza is költözök, juhhejj. tegnap este nem mentem át dolgozni Palmra, helyette egy kis séta egy kis meki és egy hatalmas alvás. most pedig ezen a hajnali órán ismét indulunk a lakásba. szép napot kisdrágák. imádom a SZINt !! csak vigyázat, ha belépsz a kapun nincs visszaút! :)






2011. augusztus 25., csütörtök

kedden délután Sándorfalván strandoltunk, tegnap pedig itt Szegeden az Aquapolisban egész nap :) juhhuu végre van egy kis barna színem! ma pedig juppiii SZIN!!! már nagyon várom!




top 10 award

újabb díj kering a blogok világában, a top 10 award,  Dóraaa-tól kaptam meg, köszönöm szépen itt is. :)
Szabályok:
* köszönd meg annak a személynek a díjat, akitől kaptad és linkeld be az oldalát!
* tedd ki a díj logóját az oldaladra!
* készíts listát a 10 kedvenc sminktermékedről!
* add tovább a díjat 10 bloggernek és ezt tudasd is velük!



az utolsó szabálynak már most tudom, hogy nem tudok eleget tenni, mint minden díj ez is körbeért, ha esetleg még nem kapta volna meg még valaki akkor nyugodtam töltsétek ki, mintha csak én adtam volna tovább :) 

és akkor a 10 kedvencem : 


Max Factor Lasting Performance alapozó - nem kenődik el, tartós, egy sötétebb árnyalatom van belőle ( keverem egy világosabbal, így nem kell minden évszakban más árnyalatú alapozót vásárolni, csak az arányt változtatni ) 

Stay Matte Rimmel alapozó-  ez a világosabb árnyalat, nagyon szeretem, mert tényleg nem lesz fényes tőle a bőröm még órák elteltével és 36 fokban sem. 

Stay Matte Rimmel púder - az alapozó után egy kicsit bepúderezem az orrom :) matt hatás a végsőkig!!

Super Full Mascara Avon - a legkedvencebb szempillaspirálom, nem ragad, nem tapad, nem folyik, nem nehezít pont jóó! 

Giordani Gold bronzosító gyöngyök - van benne rózsaszín és barna árnyalat is, igazi könnyű nyári sminket tudok vele varázsolni. 


palettám a Fleur de Santé termékei között található, nem potyog, nem folyik, nem kopik le indokolatlanul, szépen fed egyszóval klassz kis termék! 


Essence 01 frosted rúzs, kis világos rózsaszín. csillogást és fényt lehet tőle remélni, nem szárít, tartós valamelyest. 


Oriflame Beauty Kajal Eye Liner - szemceruza, nem kenődik el és extra fekete színe van.


Nivea creme a klasszikus tégelyes - imádom!!  mindig van nálam, ajakápolóként használom leginkább.


Ha már smink akkor az eltávolításról se feledkezzünk meg,  én a Balea kétfázisú lemosóját használom már évek óta, gyorsan és hatékonyan tisztít. 




puszi lányok, köszönet mégegyszer és ha megtetszett töltsétek ki ti is :)



2011. augusztus 23., kedd

Tag 15+1 kérdés fura szokásokról

Bogca blogján bukkantam erre a tagra, mivel viccesnek találtam és  már régen töltöttem ki hasonlót  úgy gondoltam  épp itt az ideje :)

1. Van olyan beceneved amin csak a családod hív?
 nem igazán, Brigi vagyok mindenkinek, anya szokott esetleg változatosabban megszólítani hangulattól függően : szarnadrág, nyuszikám, kiscicám ilyesmik :)


2. Milyen fura szokásod/szokásaid van/vannak?
nem mondanám annyira furának őket, nem szeretem  ha koszos dolgokhoz kell hozzáérnem ezért a fertőtlenítőkendő alap dolog nálam, ha kocsiban zenét hallgatok páros számon áll a hangerő, mindent egyből elmosogatós, elpakolós vagyok, nem szeretem ha szanaszét vannak körülöttem a dolgok, ennyi kb.

3. Van valamilyen furcsa fóbiád?
fóbiám nincs, félek néha dolgoktól de ezt még nem nevezném fóbiának, olyan komolynak hangzik, mintha beteg lennék :)

4. Van olyan dal amit ha egyedül vagy otthon hangosan bömböltetsz de ciki lenne mások előtt is bevállalni?
nem nincs ilyen, amit otthon így hallgatok azt társaságban is, éneklek táncizok bármi.

5. Van valami faksznid? Valami amit nem tudsz elviselni ha mások csinálják, pedig sima hétköznapi dolog.
ha valaki rágózik és csámcsog közben jajj az nagyon tud idegesíteni, ha szipognak mellettem blöblöö, ha látom, hogy valaki szemetel. ha ütemre kopogtatják az asztalt csak úgy időtöltés gyanánt, vagy vacakolnak a szék magasságbeállító karjával :)...  valljuk be elég sokmindentől kifutnék a világból :D

6. Van valami fura szokásod ha ideges vagy?
ebben sincs semmi fura, járkálok mint sokan mások, vagy babrálok valamivel ami éppen nálam van


7. Az ágy melyik oldalán alszol?
csakis középen hehehe

8. Mi volt az első plüssállatod és hogy hívták?
erre a kérdésre nem tudom a választ, esetleg anyu tudna mondani rá valamit.

9. Mit rendelsz általában kávézókban?
nyáron jeges kávét, turmixot, valami jeges hideg cuccot, szeretek mindenfélét kipróbálni, úgyhogy nagyjából mindig mást. ha hidegebb van,  akkor sima kávét tejszínnel, teákat. forró csoki nem játszik. 

10. Van olyan tipp vagy tanács amit hangoztatsz hogy fontos, de általában nem tartod be?
tanács: ne szomorkodj, minden jóra fordul ( én sem tudok mit kezdeni ezzel, ha nekem mondják, mégis azért benne van, hogy szeretnél segíteni de te is tudod, hogy nem tudsz ) és hasonló örökérvényű szösszenetek

11. Melyik irányba fordulsz a zuhanyzóban?
mindig úgy, hogy kifelé nézzek, nehogy valami mumus betámadjon :D

12. Van valami furcsa testi adottságod?
semmi az ég világon. esetleg annyi, hogy a vállamnál a csont kicsit furán áll, többen kérdezték már, hogy tört már el korábban? de nem csak ilyen és kész :)

13. Mi az az étel amiről tudod hogy nem egészséges de szereted enni mert megnyugtat vagy csak simán imádod?
sütikék nyamm, nem nyugtat meg, csak simán imádom :D

14. Van olyan szó, kifejezés vagy mondat amit gyakran használsz?
pötyke! de durva!! :) ha valaki teljesen alap információkat közöl velem akkor viccből mindig azt kérdezem tééényleg?? :D de ezt így viccesen persze, hogy tudja, hogy csacsiságokat beszél :D

15. Miben alszol? Őszintén!
sima póló, nem mindig a sajátom, kisnadrág semmi extra.

+1 Hordtál olyan ruhát amiről, akkor meg voltál győződve hogy menő, de visszagondolva vérciki volt?
óó hát persze! volt nekem is durva trapéz nacim, még ilyen toldott is, fényes lila nacim, kígyómintás gatyi, szóval volt itt minden, ami persze tudom akkoriban még a menő kategóriába tartozott csak azóta vált a ciki besorolásba. 

ennyi lenne, ha van kedvetek/időtök ti is töltsétek ki, szívesen olvasgatnám :) puszik :)

 

 Szivárvány

alattad rohantunk és az idővel versenyeztünk a színes pillanatokért.








2011. augusztus 22., hétfő

lálláááláá szép kis nyári napok a nyár végén :) 
de szép nyári nap van ma! - ezt találtam mondani a családi kajcsin tegnap délelőtt, aztán egész nap ezzel cinkeltek a srácok, szép kis nyári nap mi?? pedig tényleg olyan klassz volt minden, igazi csodaszép nyári nap, mindenki együtt nagyon tetszett és oooolyan boldog voltam/vagyok :) 
na de akkor péntektől az események, este mentem dolgozni Palmbeach-re, de sajnos nem voltak valami sokan, hamarabb el is jöttünk aztán tenti egész délelőtt juhhejj. délután strandoltunk egy jófélét, már ekkor megcsapott a  summerfeeling :D az éjjelt megintcsak a pult kevésbé kellemesebb oldalán töltöttem, egyébként jó kis party volt, bejövős :)  reggel 6-8ig egy kis pihi aztán go haza anyuékhoz a grillpartyra, hűű hatalmas grillt újítottak be anyáék, belefér vagy 30 saslik, óriási!! volt rengeteg finom saláta, tárcsán sütött csirke, baconbe csomagolt máj, sült zöldségek, saslik, virsli, fagyi, süti.. szóval jól teletettük a hasunkat :) délutánra már azért rendesen bekattantam a fáradságtól és csak hülyeségeket tudtam mondani meg csak nevetni minden apróságon, szerencsére  Adri és az unokaöcsémék is felvették a ritmust és egyfolytában szakadtunk a nevetéstől :D amikor a vendégsereg hazatért, kitaláltuk Adrival, hogy fotózni kellene, ennek is hatalmas nevetés lett a vége ( a képeket úgy szerda körül tudom prezentálni ) csináltunk vagy 500 képet nagyon viccesek lettek !! közben véletlenül lestukkoltam az íróasztal sarkát, nem tudom hogyan csinláltam, de kicsit meg is látszik, persze fájt is rendesen, na meg kacarásztunk azért ezen is egy keveset :D  aztán összepakolásztunk kicsit, beszélgettünk a hintaágyban aztán alvááááás :)
reggel futás szegedre a lakásba, kicserélték a melegvízórámat és nem mellesleg a festő is ott van már!! juhejj. lassan lassan kész lesz már a lakás, kb két maximum három hét és vissza is költözhetek. munka után startolok is vissza, megnézem mi a helyzet :) 
a héten nagyon meleg lesz, éppen ezért strandolást tervezünk holnap délután és szerdán egész napra, végre egy kicsit sötétebb árnyalatom lesz, mert ez így már kicsit aggasztott. csütörtökön pedig SZIN!!! alig várom, dejóó lesz! nagyon szép hetet nektek drágák, telis-tele csodaszép nyári napokkal :)

2011. augusztus 19., péntek

ha nyár, akkor napfény, vízpart, szerelem és limonádé :) a klasszikus cukor-citromlé-víz kombó már valószínű unalmassá vált így augusztus végére épp ezért néhány ötletet/receptet osztanék meg veletek.
Az igazán finom limonádé titka, hogy cukor helyett főzött cukorszirupból készül. Egy adag cukorszirup elkészítéséhez főzzünk fel 20 dkg cukrot 1,5 dl vízzel, forrás után pedig hűtsük ki. A szirupot az elmaradhatatlan citrom mellett ízesíthetjük gyümölcsökkel, fűszerekkel, virágokkal. 

a klasszikus gyümölcsös: a kiválasztott gyümölcsöt lereszeljük vagy összeturmixoljuk, és hozzáadjuk 1 citrom reszelt héját. Mindezt összekeverjük a lehűtött cukorsziruppal és 3 citrom kifacsart levével. Az édes, gyümölcsös, citromos masszát végül felöntjük 1 liter szódavízzel. Különösen finom a zöld almás, körtés, málnás, epres, szedres, barackos és sárgadinnyés változat.

az egyik kedvencem: bodzás; a  cukorsziruphoz adjunk hozzá 1-2 dl bodzaszörpöt   majd facsarjuk bele 1-2 darab zöldcitrom levét, és öntsük fel ásványvízzel. Erőteljesebb bodzaíz eléréséhez áztassunk a limonádéba egy éjszakán át 4-5 fej bodzavirágot, majd másnap szűrjük le. Friss mentalevelekkel kínáljuk.

érdekes : vaníliás: az egészségesebb és természetesebb ízű vaníliás limonádéhoz Bourbon-vaníliával forraljuk fel a cukorszirupot, majd 3-4 citrom levét hozzáadva öntsük fel vízzel. Ha kevesebb időnk van, 1 zacskó vaníliás cukorral vagy 1 kávéskanálnyi vaníliaaromával helyettesítsük a Bourbon-vaníliát. Az elkészült limonádéba is beledobhatunk pár vaníliarudat. 

csípős, fűszeres : a cukorszirupba főzés közben vagy újraforralás során tegyünk negyed teáskanál őrölt gyömbért, csilit és fahéjat, egy csipet őrölt szegfűszeget és szegfűborsot. A kihűtött fűszeres sziruphoz adjuk hozzá 3 citrom és 1-2 lime kifacsart levét, majd öntsük fel ásványvízzel. A kancsóba darabolt lime-ot és egész fahéjdarabokat is tehetünk. 

egészséges: finomított cukor helyett használjunk fruktózt, mézet, juharszirupot, agávészirupot, nádcukrot vagy xilitet (nyírfacukor) a sziruphoz. A legegészségesebb limonádéhoz a citromot és lime-ot is a biopiacon vásároljuk. Az előbb felsorolt fűszerekkel, gyümölcsökkel, virágokkal tovább ízesíthetjük. 

a végére egy saját recept:  előveszek egy másfél literes mentes vizet ( kicsit leszürcsizek belőle, hogy beleférjen a cucc )  teszek bele édesítőszert, pár darab kockacukrot, citromlevet, egy citromot kockákra vágva, éééés jollyjokerként a Piroska szörpik kínálatából választok hozzá valami ízt, leginkább bodzás szörp kerül még bele de nemrég bukkantam egy új ízre: citrusmix. nagyon fini!! jégkocka és menta levél bónuszként jó pajtija lehet még! na és persze az elmaradhatatlan szívószál :) továbbá narancsszeletek, de ez már tényleg nagyon tuti!

kellemes kísérletezést drágák! puszik!





képek és receptek forrása: Google

2011. augusztus 18., csütörtök

nem is mutattam még az új cipimet! Kecskeméten a Malomban habarodtam bele, iszonyatosan kényelmes, most ez a legkedvencebb kedvencem :)